23 április 2009

Játék és összegzés

Judit indított egy játékot, melynek Didó meghívása révén részt vehetek. A játék lényege egy kis összegzés. Az eddig scrap-es pályafutásról. Még sosem vettem részt ilyesmiben.

Tehát:

1. Mutasd meg az elsőként készült alkotásod.

Nekem ez az első scrap oldalam, és egyben ezzel az oldallal indultam el a blogok világába.
2008. október 18-n.



2. Írj pár sort a scrap-hez fűződő érzéseidről, gondolataidról, mióta csinálod stb.

Jó olvasgatni, nézegetni - ki honnan indult, mennyit változott az első oldal óta. Személy szerint az én első oldalam óta rengeteget. Nem csak technikailag, de stílusilag ( ha szabad így fogalmaznom) is. Köszönet ezért elsősorban Didónak, hogy talán rátaláltam magamra. Bár néha annyi, de annyi ötlet kavarog a fejemben, hogy képtelen vagyok bármit is kihozni belőle.

2008- ban internetes böngészés közben akadtam rá a digitális scrapbook-ra. És ezáltal remek alkalmam nyílt kipróbálgatnom, különböző fotószerkesztő progikat.

Első oldal amit nyilvános galériába töltöttem: 2008-10-26. Itt láthatjátok.

Számomra nagyon jó érzés egy szuper közösséghez tartozni. (és remélem sokáig így is marad)
Nagyon sok dicsérő szót, biztatást kapok, egy-egy alkotásommal kapcsolatban, ami végtelenül jól esik. Köszönet érte. Ez újra és újra lendületet ad. És sok inspirációt kapok a galériákat nézegetve.



3. Add tovább a játékot általad kiválasztott 5 embernek, és hagyj erről megjegyzést a blogjukban.

Választottjaim:

Kovaxka
Tinci
Altalena
Timcsoca
Ányi



4 megjegyzés:

  1. Ó Köszönöm szépen Timo! Szívesen játszom veled persze:)))

    VálaszTörlés
  2. Tyúha, köszönöm szépen! Nem könnyű feladat :-)

    VálaszTörlés
  3. Jaj, nagyon köszi a meghívást! Imádok játszani! :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen!Idő kérdése és teljesítem!:))

    VálaszTörlés